Yörv interjú

Yörv és Lodyna közös produkciója kapcsán Yörv adott választ nekünk kis kérdéssorunkra:

– Mi az ami a legjobban inspirál a zenélésben?

A lehetőség. Lehetőség arra, hogy valami újat tanulhatok, ami által új dolgot hozhatok létre. Lehetőség arra, hogy többet és mást mutassak meg magamból, mint korábban.

– Mikor és hol hallottál az MPW-ről először?

Egyszerű Google keresés eredményeként néhány éve akadtam az MPW-re, amikor a produceri feladatok elkezdtek érdekelni. Hosszú órákon keresztül néztem a Youtube videókat, majd lettem tagja a zárt csoportnak, hogy értsem mi és miért történik a zenében. Jelenleg is mindent elolvasok, amit a tagok írnak.

– Szerinted milyen egy feltörekvő produkció helyzete itthon?

Látni kell, hogy ez egy sokversenyzős piac. Ha nyitsz egy fodrászüzletet, akkor a versenytársaid a közeli fodrászüzletek lesznek. Ha a piacod 2 fodrászt tud eltartani és te már a harmadik vagy, akkor még össze is kell szedned magadat, hogy sikeres légy. Nem elég, ha csak te gondolod magadról, hogy jó vagy. A zenei piacon ez hatványozottan igaz, hisz sokszorosan vannak jelen a versenytársak is. Tömegek szeretnék, ha észrevennék őket vagy ami még vonzóbb, közben meg is tudjanak élni a zenélésből. Minél nagyobb a piac, annál több a versenytárs is. Nekem ez az első megjelent dalom és bár lett nagy kiadója, fel voltam készülve arra, hogy lehet, hogy nem jut el elég emberhez még így sem. Szóval tényleg elvárások nélkül indultam neki és most is csak hálás vagyok, hogy vannak akik hisznek bennem és abban, hogy dalról dalra jobb lesz a produkció.

– Vannak példaképeid? Ha igen kik?

Öreg vagyok én már a példaképgyártáshoz. Viszont a profizmus minden téren lenyűgöz. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak a hazai szakmában olyanok, akiknek számomra zenei stílustól függetlenül példamutató a profizmusa. Ha nevet kell mondanom, akkor mindenképp megemlíteném Byealexet vagy elektronikus zenei frontról a Stadiumx-et.

– Kivel dolgoznál szívesen a hazai szakmából ha lehetne választani?

Molnár Tamás, Diaz, Juhász Luca, Gerendás Dani, de tudnám még hosszasan sorolni.

– Szerinted mi egy hazai sikeres projekt receptje?

A siker elég szubjektív. Kinek, mikor és mi számít sikernek? Nekem most az egyértelmű siker, hogy kiadásig jutott a dal. Valakinek ebben a pillanatban az a siker, ha egymillió lejátszást produkál a daluk, más meg pont nem érti, hogy miért csak egymillió az egymillió. A recept szerintem az emberben van: 60%-ban legyél hajlandó új, releváns dolgokat tanulni és azokat tudd is használni! 30%-ban a légy kitartó a kudarcok ellenére is! 1 %-ban légy szerencsés és 9%-ban pedig vedd észre, hogy mikor van szerencséd és tudj élni az általa adott lehetőséggel! Ha esetleg tehetséges vagy, akkor kicsit kevesebb kell a tanulásból.

– Mik a terveid még 2022-re?

Szeretném, ha idén még 2 dal ki tudna jönni. Az egyiket a napokban vesszük fel, de a nyár miatt nem hiszem, hogy ősznél hamarabb lenne belőle végtermék. És persze örülnék egy olyan remix lehetőségnek, amivel jobban forogna a nevem.

– Van zenei bakancslistád? Ha igen mi szerepel rajta?

Nincs bakancslistám. Szuper volna, ha a szakmából minél több, általam sikeresnek tartott emberrel tudnék majd együtt dolgozni egyszer.

– Mi volt eddigi karrieredben a legemlékezetesebb pillanat?

Zenei karrierről még korai beszélni, de azon vagyok, hogy legyen olyanom. A legemlékezetesebb élményem talán az első stúdióban történő énekfelvétel volt, hiszen ott kellett először együtt dolgoznom másokkal. Élveztem, de egyben frusztráló is volt, hogy bár nekem kellett volna összetartanom a projectet, a szobában mindenkinek sokkal nagyobb tapasztalata volt nálam. Viszont jófejek voltak, nem éreztették ezt, inkább segítettek.

– Mit üzennél a szakmának az MPW felületén keresztül?

Érdemes a fél szemüket az MPW-n tartani, mert talán ez a legnagyobb ilyen típusú közösség, így nagy eséllyel érkezhetnek majd innen a jövő profi produkcióra kész előadói és szakemberei.

Yörv és Lodyna közös dala az EP-ről:

 

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top