Bemutatkozik Yörv és Lodyna – MPW Talents EP cikk sorozat

Yörv (zene és hangszerelés) és Lodyna (szöveg és ének) Bánkuti Dani révén
kezdtek együtt dolgozni ezen a produkción. Az együttműködés olyan
gördülékenyen zajlott, hogy tulajdonképpen néhány héttel a munka megkezdése
után már fel is vették a dalt. Annak ellenére, hogy finn és amerikai kiadók is
biztosítottak volna megjelenési lehetőséget, mindenképpen hazai közönségnél
szerettek volna a dallal debütálni. Érdemes volt várniuk, hiszen a ‘Runnin’ away’
kiadója végül a Magneoton és az MPW Media lett.

Lodyna (Rózsa Laura) énekes-dalszerző, topline-író. Hangképzést Bolognában és
Budapesten tanult, később zenei producer képzést is végzett. Közreműködött
modern metal, hiphop, dance-pop, akusztikus és chillwave projektekben. 2021-
ben debütált első saját modern dance-pop megjelenése ”Hang a Távolból”
címmel.

Yörv számára gyerekkora óta fontos a zene, bár azt célzottan tanulni csak később kezdte el. Korábban dobolt, majd a komplett produkció születésének folyamata kezdte érdekelni. Néhány éve Bánkuti Dani mentorálásával vágott bele a zenei producer pálya kitanulásába. Zenéire nagy hatással vannak olyan producerek,
mint R3HAB, Alok és David Guetta, de a 80-as évek synthwave világa is inspirálóan hatnak rá. A saját stílusán kívül is szívesen hallgat zenét. Szinte mindenevő. 20 éve nagy kedvencei a HS7 és a Hiperkarma.

Itt lehet meghallgatni a dalt:

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top