Sorozatunk mai részének főszerepében nem más áll, mint a korábban már megismert Tokyo Dawn Labs, valamint a Variety of Sound által közösen fejlesztett Slick EQ-ja!
Ezen plugin egy 3+1 sávos ekvalízer, mely négy különböző karaktert bocsát rendelkezésünkre. (A karakterekről cikkünk folyamán részletesebben is szót ejtünk majd.)
Bal oldalt találunk egy High-pass filtert, mely 18 dB/oktávos meredekséggel vágja a mély frekvenciákat. Ezen eszközt főként egy mastering EQ-nak (is) szánták, mely következtetés a Low-cut filter jelenlétéből is levonható. A három band-ből kettő (a mély és magas) kapcsolható karakterisztikájú Bell, valamint Shelf között.
A karakterek hangzásban és karakterisztikában (szűrők meredekségében) változtatják az EQ-t, így biztosan megtalálhatjuk az adott dalhoz illő hangzást, „soundot”. A típusválasztó alatt található EQ SAT gomb egy lágy, nem-lineáris szűrő rendszert lendít működésbe, mely még zeneibbé tudja varázsolni az eszköz működését. Viszont ez csak akkor működik, ha a pluginen erősítést állítunk be valamely tartományban.
A kimeneti fokozaton ismét egy választó menüvel találkozhatunk, melynek állásait a gyártó az alábbi módon fogalmazza meg:
- Linear: A lehető legtisztább, teljesen lineáris.
- Silky: Dinamikus szaturáció „nyitott” karakterrel. Alacsonyrendű páratlan harmonikusokat generál.
- Mellow: Nagyon alacsonyrendű páratlan harmonikusokat ad a jelhez.
- Deep: Dinamikus páratlan rendű felharmonikusok frekvenciafüggő reakcióval a térbeli mélység eléréséhez.
- Funky: A bemeneti transzformátor által generált harmonikus torzítás – beleértve a mágneses hiszterézist.
Most pedig lássuk a plugin hivatalos bemutató videóját:
Az Out Gain-nél található Auto gomb benyomásával a szoftver automatikusan kompenzálja a kimenő hangerőt az általunk eszközölt emelések/vágások alapján, mindemellett a Slick EQ képes Full és ECO módban is futni.
A plugint IDE kattintva tudjátok elérni!
A cikket összeállította: Szlancsik Ádám, Szarvas Dominik