Mennyire befolyásolta a COVID-19 a magyar zeneipart 2020-ban? Országos felmérés eredmények

2020 októberében a Magyar Producer Workshop egy nagyszabású felmérésbe kezdett, több zenei közösség és Facebook csoport segítségével, hogy fel tudjuk térképezni a COVID-19, a magyar zeneiparra mért hatását, valamint, hogy felhívjuk a nem szakmabeliek figyelmét is, hogy milyen komoly krízissel küszködik ez a szegmens. A kérdőív teljesen anonim volt, semmilyen személyes adatot nem kértünk a kitöltéskor, közel 6200 válasz érkezett. Ezekből az adatokból szűrtük le az alábbi eredményeket.

A kitöltők mintegy 75%-át producer, dalszerző, DJ, session zenész, énekes, előadó tették ki, míg a válaszadók 25%-a a háttériparban dolgozik.

38,6% teljesen a zeneiparból, zenélésből él, a maradék 61,4%-nak van mellette más “civil” foglalkozása, ergó több bevételi forrása is van.

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy amennyiben teljesen zenéből élt valaki, és nem volt mellette más munkája, az megváltozott-e az első karantén ideje alatt. Körülbelül 39% rendelkezett elegendő tartalékkal, így kibírta az első lezárásokat, 41,9% átvészelte ugyan, de nagyon rezgett a léc, és egy esetleges következő hasonló lezárást már nem bírnának ki más munka nélkül. Míg a kitöltők 19%-a azt írta, hogy muszáj volt valami más állást is keresnie a zenélés mellett.

A válaszadók 41,7%-a kizárólag a fellépésekből élt, viszont 58,3%-nak más zenei jellegű bevételei is voltak a fellépések mellett. 

Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a legnagyobb bevételi kiesést mindenkinél a bulik, koncertek hiánya okozta. A fellépésén kívüli bevételek a válaszadók 74,1%-a szerint csupán kiegészítés számukra, nem pótolja a fellépések okozta bevételek kiesésének hiányát.

Rákérdeztünk a dalszerzőkre, valamint a háttérproducerekre is, hogy mennyire érintette az ő munkáikat a helyzet. 42,7% szerint picit visszaesett, a másik 43.8% szerint nem éreztek jelentős változást, míg 12.5% szerint kifejezetten több munkájuk lett a stúdiókban.

Szintén fontos volt számunkra a háttérben dolgozók helyzete is (technikus, road, manager stb.), hogy mennyi munkájuk maradt a koronavírus kezdete óta. 55,8% nyilatkozta azt, hogy nagy mértékben lecsökkent, míg 22,2% szerint teljesen megszűntek a munkák és mást kellett keresniük, míg csak a maradék mondhatta el magáról, hogy nagyon minimális volt a veszteségük.

Természetesen volt szó az állami segélyekről és támogatásokról is. A válaszadók csupán 14,9 százaléka nevezett ilyen pályázaton, és csupán a jelentkezők 20%-a nyert tényleges támogatást.

Következő kérdések főleg a nyári újra nyitásra vonatkoztak. Magyarországon a világviszonylathoz képest még szerencsés nyarunk volt, lehettek bulik 500 fő alatt, így az első kérdés az volt, hogy fellépések mennyiségét tekintve egy átlagos nyárhoz képest kinek hány fellépése volt. Sok egyedi válaszra is lehetőség volt, így a százalékok csak körülbelüli értéket mutatnak. A válaszadók mintegy 80%-a szerint szinte alig, vagy semmilyen fellépése nem volt, mindössze 15,5% mondta azt, hogy körülbelül ugyanannyi volt, mint 2019-ben. A többi válasz egyedi volt.

Következő kérdés az őszi szigorításokra vonatkoztak, hogy ezek mennyire voltak kihatással a lekötött fellépésekre. A válaszadók 31,2%-ának az összes fellépését visszamondták, csupán 19,1% nyilatkozta azt, hogy voltak lemondások, de annyira nem érezték meg. A maradék válaszadóknak a fellépéseinek a felét, vagy akár annál  többet is lemondtak a szeptember folyamán.

Így teljesen várható volt az a kérdés a részünkről, hogy vélhetően mennyi hónapra elegendő tartalékuk van, abban az esetben, ha ez a helyzet nem változik. A válaszadók 34,5%-a nagyjából decemberig saccolta, hogy kibírja, a 33,3% akár még fél évig is, viszont mintegy 22%-nak már most elfogytak a megtakarításai. A maradék százalékok egyedi válaszok voltak. 

Éppen ezért a kérdőívet kitöltők közel 50%-a (!) más iparágban kezd el dolgozni a következő hónapokban. A többiek egyelőre még kivárnak, vagy zenén belül maradnak és próbálnak ki más tevékenységeket. Ebből fakadóan a 2020-as zenei kiadásokat a válaszadók 66,1%-a drasztikusan minimalizálta, csupán a 30,7% hagyott mindent úgy, mint vírus előtt (maradék százalékok egyedi válaszok). A kényszerpihenőt a válaszadók 46,3%-a tanulással és továbbképzéssel tölti, a többiek új zenéket, albumot vagy projekteket kezdtek el.

Ugyan a közel 6200 ember közel nem fedi le a teljes hazai zeneipart, ez a számot jóval a duplájára saccoljuk idehaza. 

Az viszont egyértelműen kiderült, hogy kisebb túlzással a hazai zeneipar mintegy 80%-át eléggé drasztikusan érintette a koronavírus, és egy nagyon kis réteg az, akinek nem volt jelentős változás. Olyan szinte csak egy szegmensben (háttérproducereknél) fordult elő, ahol még növekedés volt tapasztalható.

A kutatás szabadon megosztható, és újra leközölhető forrás és weboldal megjelöléssel!

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top