Egyéb kategória

Underground vs. mainstream, avagy létezik még az ellentét?

By 2013.03.21. február 27th, 2019 No Comments

Az alábbi cikkben Bozóki Janival folytatott beszélgetésemet kivonatolom! Őt ismerheti a szakma mint James Cole, Bad Girls, vagy akár elektronikus zenei újságíró, party szervező, producer, grafikus, történelem tanár! Az underground és a mainstream közötti ellentéteket boncolgattuk, nagyon tanulságos volt!

Az elején egy olyan, a közösségi médiában rendszeresen fel-felröppenő érdekes témáról szeretnék beszélgetni veled, mint az underground és a mainstream ellentéte, összeütköztetése. Van e még ellentét, vagy csak a fejünkben létezik? Hogy látjátok ti, akik az underground kultúrában dolgoztok, és szervezitek a bulikat? Hogyan látjátok ti a mainstream kultúrát, illetve, hogyan lát a mainstream kultúra titeket?

Nagyon érdekes a kérdés, és nagyon érdekes válaszok is születhetnek rá. Az én székem mellett ülhetne még jobbra is, balra is egy csomó ember, mert van, akinek én már underground vagyok, ugyanakkor tőlem balra a sort a végtelenségig lehetne folytatni, hogy onnan még undergroundabb és még undergroundabb… Ez tényleg egy nagyon relatív kérdés, mert az egyik szemszögből én underground-nak számítok, a másikból nem. Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mi az, ami megkülönbözteti az underground-ot az overground-tól? Ez az, ami nagyon fogas kérdés, és nyilván az elmúlt 20-25, vagy 30 évben, ha csak a party kultúrát tekintjük – hiszen más műfajoknál is volt korábban ugyanilyen jellegű megkülönböztetés – akkor ez is változott.

Ha a kezdetek kezdetéhez kanyarodunk vissza, akkor nyilván az egész elektronikus zenének a gyökerei egy underground kultúrából nőttek ki. Ahogy a piacgazdaság részévé vált ez az egész kultúra, úgy lépett be az üzleti mentalitás. Kezdetben, mint minden ifjúsági kultúra (a rock, a punk vagy a skinhead kultúra is) a legpolgárpukkasztóbb és a leginkább mainstream ellenes szubkultúrák is egyre elfogadottabbá váltak és onnantól kezdve a kapitalista társadalom részévé váltak. Ha valami üzleti alapú lesz, az vajon mitől underground, hol vannak ennek a határai? Az underground-overground határának kérdése tehát minden korban felvetődik és sokan sokféle választ adnak rá. Én például azt gondoltam még néhány évvel ezelőtt is, hogy ugyan már, erről minek beszélni, hiszen az egész underground kultúrát bedarálta a mainstream, és gyakorlatilag a részévé vált. Innentől kezdve van értelme a kérdésnek? De mindig van, mert mindig vannak új generációk, akik mondjuk 20 évvel ezelőtt olyan fiatalok voltak, hogy az akkori kérdésfeltevésnek nem voltak a részesei. Menet közben nyilván egy csomó újdonság jöhet be, és ezeket a változásokat ugyanúgy érdemes ebben a kérdéskörben átbeszélni.

Az underground-overground határának kérdésével kapcsolatban a személyes történetem valahogy így hangzik: Az egykori DJ magazin első száma annak idején Andro-val, a második pedig Sasha Digweed-del a címlapon jelent meg. Pont öt évvel ezelőtt ( indult azzal a céllal, hogy a hazai mainstream és az underground kultúrát, valamint ennek külső vetületeit próbáljuk meg egyesíteni, és ne szembenállás legyen, hanem integráljuk a kettőt. Úgy gondoltam van egy szakmai minimum, amit össze lehet hozni. Ezzel megkerestem annak idején Bárány Attilát, aki egy megosztó személyiség, de a szakma mainstream részében megkerülhetetlen. Aki őt ismeri személyesen, az nagyon jó tudja, hogy milyen múlt, és milyen kvalitások vannak mögötte. Aztán csatlakozott hozzá Dominique, aki pedig a régmúltnak, a retrónak, és az ehhez kapcsolódó történetnek a letéteményese. Nyilván az underground részből én sem magamat delegáltam, hanem előkerestem a régi Check magazinos szerkesztőtársamat, őt is behoztam ebbe a sztoriba. Aztán a Freee magazin egykori munkatársai közül is jöttek páran, sőt, olyan fórumos arcok is, mint Aro, aki egyébként egy tök jó szakember. Egy olyan stábot próbáltunk meg összerakni, és olyan témákat boncolgatni a szakma szűkebb és tágabb körével, amelyek kapcsán mindenki azt érezheti, hogy részese lehet a projektnek. Így ez a sztori nem csak rólunk szólt, hanem rengeteg műfajt és több mint száz magyar producert és lemezlovast mutattunk be, és tényleg azt éreztük, hogy ez lehet mindenkié, hogy egyáltalán ezt az overground és underground címkét meg lehet haladni.

Mennyire sikerült ott ezt eltüntetni, vagy voltak ellentétek a tapasztalatokban?

Ha kinyitom a magazin első számát, azzal kezdődött, hogy egyáltalán mi az, hogy DJ, mindenki elmondta, hogy számára mit jelent. Nagyon különböző válaszok születtek, voltak, amiben megegyeztek, de mégis más-más szemszögből nézték, hiszen más-más kultúrából jöttek. A második szám körkérdése pont arról szólt, hogy underground vagy overground, van e értelme a kérdésnek és ha igen, milyen vonatkozásban, kinek mit jelent, hol vannak a határai, önmagukat hova tudnák besorolni stb.? Különböző válaszok születtek. Ez is azt mutatta, hogy ahány szereplője van a kultúrának, annyi módon látják ezt az egészet. Ahogy gondolkoztam ezen a kérdésfeltevésen, rájöttem, hogy ebben nincsen Szent Grál, nincs egy abszolút elfogadható szemléletmód, hogy na, akkor ez overground vagy mainstream, és ez az underground, ez a meghatározása, és ez meg ez különbözteti meg, hanem ahány szereplő, annyi szemüveg. Ez mind hozzátesz valamit a dologhoz, ami azért nagyon jó, mert időben is mindig változik ezeknek a szemüvegeknek a látásmódja, legyen az adott egyén szakmabeli, vagy átlag közönség, fiatal vagy, aki 20 éve benne van, mindenkinek változhat a véleménye, és sokunknak változik is.

Mint, ahogy egy tini először rocker lesz, utána hip-hop-ot hallgat és kiköt egy teljesen másfajta stílusnál.

Igen, ez egyfajta fejlődés is, de azért fontosak ezek a szemüvegek, és azért fontos erről mindig beszélni, sőt, akár ezek a viták is azért fontosak, mert hozzájárulnak mindannyiunk tudatához, hogy na, akkor nekem erről mi jut eszembe? Öt évvel ezelőtt sok olyan dolog volt, amiről ma is ugyanúgy gondolkodom, de menet közben ez-az változott is. Gondolkodtam rajta, hogy most éppen van egy téma, ami szerintem nagyon aktuális, és minden műfajban lejátszódott, mégpedig, hogy ugye divat lett a technó. Ennek a hazai minimálnak – aminek nyilván van egy külföldi vetülete is – van egy olyan összefonódása, ami ma vitákat generál a Facebook-on, vagy korábban a fórumokon. ? A másik oldal meg azt mondja, hogy minek foglalkoztok ezzel, nekünk ez ugyanúgy belülről jön, stb. Itt merül fel ismét az a kérdés, hogy hol mi az overground és mi a mainstream. Talán ez egy külön adást is megérne, leültetni a szereplőket, és akár egy moderátor segítségével megbeszélni, hogy ez miért is van.

Ez valahol nem emberi alapú, hogy a két kultúra nem tiszteli egymást, vagy nem ismerik egymást, és lehet, hogy pont innen jön az ellentét?

Innen is. Ezt nekem Dominique mondta mindig, aki tök máshonnan jön, nem az underground-ból. Nem tudta megérteni, hogy „miért van ez Jani”? Azt mondtam neki azért, mert ez az identitásuk lényege.

Tehát, hogy van egy alapvető lázadás az underground-ban.

Igen. Abban különbözik a mainstream-től, hogy az a fősodor, amit látsz a médiában, annak is elsősorban a populáris adóin, televízió csatornáin, rádióin. Ezzel nekem személyesen nincs bajom, az underground viszont ettől akarja megkülönböztetni magát, és ezt nagyon jól teszi. Mondok egy egyszerű példát. Amikor mi ezzel először szembesültünk, talán a 2000-es évek eleje volt, vagy ’97-ben, a Sasha Digweed Northern Exposure-én rajta volt a Silence nevű track, ami nekem itt van bakeliten, elő is tudom keresni, és amit ott hallottunk először. Ez egy nagyon-nagyon komoly kedvenc zenénk volt, ami azt hiszem rá két évre megjelent Tiesto remixben. Amikor mi az underground sznobizmusában hallottuk, hogy ez lett a Flört himnusza, akkor mi azt mondtuk, hogy fúj, ez szégyen, hogy meggyalázták. Ugyanez volt a Closer to me, aztán rá két évre ott volt az x rádió játszási listájában húszfajta remixben. Akkor azt mondtuk, hogy meggyalázták, mi ezt a szót használtuk underground sznobként. Aztán rájöttünk, hogy ez gyakorlatilag ennek a kultúrának a része ugyanúgy, mint Infinity-nek az Infinity track-je. Mondja nekem a Sziszi, hogy figyelj már te nem játszottad ezt a zenét? Mondom de. A Tesco-ban vagyunk, és ott hallom a rádióban. Ott meg volt egy olyan Gong Rádiós munkatársunk, akinek sokkal nyitottabb volt a zenei ízlése, és ez rá két hónapra ott volt. Azt a szégyent, hogy én ezt azonnal kikukázom onnan! Ezek olyan emberi reakciók DJ szempontjából, ami megmagyarázza az underground mentalitást. Onnantól kezdve, hogy valami bekerül a fősodrú médiába, azt az underground távolt tartja magától.

Onnantól nem minősül lázadásnak?

Nem az, hogy lázadás, hanem az ellen lázad, hogy ott van. Én már nem lázadok ellene, én ezt már elfogadtam, elengedem. Visszakanyarodok ahhoz az underground mentalitáshoz, ami egyébként a DJ kultúra gyökereiből származik, amiről egyébként te is írsz a könyvedben, hogy a DJ volt a szelektor. Rajta keresztül jutott el a zene az emberekhez, a DJ volt a központi szereplője ennek, nem pedig a producer. Az egyes track-ek építőkockák voltak az ő szettjében, ott kapott értelmet. Egy 3 vagy 5 órás szettben az egyes track-eknek nem volt szerepe. Az underground zenei kultúrában nem sláger alapú volt ez a bizonyos DJ szett és a szelekció, hanem pont arról szólt, hogy ő mindig megtalálja az újdonságot. Én magam is másfél-két hónap alatt, ha minden héten zenéket hallgatok, akkor találok egy csomó újdonságot és ez engem inspirál. Ha nekem ugyanazt kellene játszanom, akkor én már rég abbahagytam volna ezt az egészet, nekem mindig az a kihívás, hogy újdonságot tudjak találni, közvetíteni a saját zenei világomon belül. Pont ez volt a lényege az underground zenei kultúrának, és a mai napig ez szerintem, hogy nem akar slágereket játszani. Sőt, amikor az bekerül a mainstream fősodorba, akkor azonnal elhatárolódik tőle, akármennyire is jó az a zene. Hangsúlyozni szeretném, hogy számomra ez már nem egy minőségi kategória, mert régen azt gondolták, hogy van a gagyi, az a mainstream és az overground, és van az underground, ami pedig az igazi minőség. Ez is egyfajta megközelítés, ezt is meg tudom érteni, én magam is gondolkodtam így, de ennek a határai ma már 20-30 év után nagyon összemosódtak. Én inkább a mentalitásban tudom ezt már megkülönböztetni a zenei szelekció során, hogy ami bekerül a top játszási listákba, az már nem underground és ez nem baj. Ezt ma már én el tudom fogadni.

Nyilván egy fiatalabb ezt nem így kezeli, tehát egy húszéves, aki underground zenei kultúrában mozog, sokkal szókimondóbb, sokkal lázadóbb azzal szemben, amivel nem tud egyetérteni.

Igen, de ez kell is. Először azt gondoltam, hogy nem mondok neveket, de miért ne mondanék, hiszen a barátaimról van szó, és azért ismernek engem annyira – mint, ahogy az előző néhány mondatban elhangzott, hogy tudják, számomra ez nem minőségi és nem személyes megkülönböztetés és én nem így nézem az overground vagy a mainstream előadókat, produkciókat. Abban is van jó és rossz. Palotai Zsolt mondta ezt mindig, jó és rossz zene létezik, innentől kezdve mindenféle további besorolásnak nincs értelme, és én ezzel teljesen egyet tudok érteni, van ebben is jó meg rossz.

Talán a jelzők azok, amik a legnagyobb ellentéteket okozzák.

Igen! Amit még akartam mondani, hogy nagyon fontosan ezek a hangok, amiről az előbb beszéltünk. Hogy vannak ezek a szemüvegek, amik jók, ha ott vannak. Ha a politikát nézzük, vagy a tévé kultúrát, akkor van egy Puzsér, akinek lehet szeretni a stílusát és lehet nem szeretni, de van egy ilyen hang, aki el tudja mondani drasztikusan azt, hogy na ez itt igenis ízlésromboló. És van, akinek nem az, és ezzel mondjuk személyesen megbánt valakit, de ő ezt felvállalja. Te a saját székedből és a távirányítóddal el tudod dönteni, hogy őt most végighallgatod vagy nem, bizonyos részét megfogadod vagy nem, és a mi kultúránkban is vannak ilyen szereplők és kell is, hogy legyenek, és jó is az, ha vannak ilyen szereplők. Ott az Ágoston Dani, aki a technóban egy fiatal srác – hozzám képest persze, ez relatív – és nagyon vehemensen, nagyon karakánul, kiállva az underground kultúra értékeiért, ő igenis beleáll, hogy ha olyan van, és olyan szóhasználattal megmondja. Na, őt hívom én a szakma Puzsérjának. Hogy márpedig srácok, baszdmeg ez gáz! A mi szempontunkból nézve, ez gáz!

Szerinted jellemző akár a technósokra, akár bármilyen underground képviselőre egyfajta csőlátó sznobizmus? Én ezt a mainstream szemüvegből mondom.

Persze, de ez a sajátjának is kell, hogy legyen. Ez a tagadásról is szól, hogy ő meg akarja tagadni a mainstream vonulatot, és ez nem baj. Pont azért, mert amikor a mainstream elakad, akkor az underground-ból táplálkozik. Ha mondjuk, megnézzük a deep house-t, ami hozzám közel áll, azzal, hogy üzletiesedik, mindennek meglesz a mainstream formája.

Ami mondasz, az az összes underground stílusban érvényes, tehát nem csak a technóban, ugyanez zajlott le a punk, a rock és a popzene között is.

Emlékszem én voltam ’92-ben Metallica koncerten, anyám ott fogta a fejét, hogy jaj mi ez a borzadály, egyébként meg ha bekapcsolod a rádiót, akkor a Nothing else matters-től kezdve az összes többi ballada ott szól. Ez megvan mindenhol a garage-é kezdve, annak idején a garázsokból elindultak. Ez ugyanúgy megvan ma is, csak ez mindig újdonság annak, aki úgy érzi, hogy az ő szent tehenét most támadás éri, mert összemosódik a mainstream-mel. A Tech House-ban is ez lejátszódott, Magyarországon a Coronita az a sláger Tech House volt. Én, aki ’95-’96-ban pont a húsz éves DJ-zés apropóján a Twisted-nek, meg Peace Division-től kezdve a West Coast House-ig, a kollegák ezeket átélték meg én is, mikor láttam azt, hogy ez 2005-2006 táján megjelenik egy kommerciális változatban meg összemixelődik, akkor én is megborzongtam, de azóta megint eltelt 10 év, és ezt már elfogadta mindenki, és most a technó van éppen porondon. Ez a szembenállás mindig is meglesz, de ez valahol jó.

És mint történelemmel foglalkozó mennyire látod ennek a periodikusságát, tehát mennyire ismétli magát a történelem. Eltűnnek stílusok, jönnek stílusok, mennyire van meg ez a körforgás.

Én mindig azt szoktam mondani, történészként is, hogy nagyon fontos ismerni a múltunkat, mert onnan gyökerezik minden. A house kultúrának, az egésznek pont a sampling a lényege, hogy ők is használtak valamit, meg home stúdiókban otthon készítették el ezeket a dolgokat, a lábdoboktól kezdve egy csomó mindenig, és ennek az alapjait kitalálták már a ’90-es években. Kurva jó dolog visszanyúlni ezekhez a régi dolgokhoz egy új hangzással, új technikákkal. Mert amit te is mondtál, ez egy technikai sport és folyamatos fejlődés van benne. Ezeket a dolgokat lehet használni, és nem a technika az, ami megmutatja, hogy ez underground, mert én lemezeket játszom. Én is játszom lemezeket, de nem emiatt gondolom. Van olyan hangzás, ami csak vinyl-en jelenik meg, ennek van egy szubkultúrája, én azzal érzem jól magam, azzal játszom. Én nem mondom azt, hogy ettől még szar a record box, mert azt is használom, meg technikailag nem mindenhol alkalmas. Nagyon komoly kreativitást lehet vele megvalósítani, ugyanúgy Traktorral is, négy sávról, live-ozással, samplingekkel. Láttam a Luciano-tól kezdve, aki olyan loop-okat használ, a Carolán át, hogy nem az egyes track-ek számítanak, hanem az, amit ott élőben össze tud rakni, és ez a technika mennyi lehetőséget nyújt. Én azt mondom, hogy ebben is van szar meg jó, attól függően, hogy mennyire hiteles. A hiteles szó még az, ami szerintem az underground-ot a mainstream-től megkülönbözteti, hogy egy mainstream előadó is lehet hiteles, ha ő azt felvállalja, hogy igen, én ezt szeretem csinálni. Én disco-t is üzemeltetek, én azt mondom mindig a házigazdáknak, hogy ha te ezt nem szereted csinálni, meg megint ezt a szart kell nyomni, akkor menj innen, akkor páros lábbal vagy kirúgva, miért vagy ott. Neked az a dolgod, amikor egy mainstream szórakoztató lemezlovas vagy, hogy kiszolgáld a közönséget. Ez is egy különbség, hogy talán a mainstream a kiszolgálásról szól DJ szempontból is, mint egy jó pultoslány vagy személyzet. Az underground-nak az önkifejezés az elsődleges célja. Ennek van egy vegyes keveréke, nyilvános önkielégítésnek hívom azt a részt, aki egy otthon begyakorolt szettet játszik egy az egyben. Ennek is lehet, hogy megvan a szerepe, hogyha akkora rajongótábora van annak a valakinek, és felülnek arra a vonatra, amit ő elképzelt. Az aktuális DJ-zésben is ezt a kompromisszumot látom, hogy önmagadat add, a saját stílusodat add, egyfajta önkifejezésként, valami újdonságot próbálj meg mutatni, de ezt úgy, hogy azért valamilyen szinten szórakoztató legyen.

Igen, hiszen azért hívnak meg. De ez bármilyen zenekarra, előadóra, énekesre ráhúzható, tehát nem csak a DJ-kről beszélünk.

Igen, mert egy művészfilm is lehet szórakoztató és egy pornófilm is, de azért van közte különbség.

Leave a Reply

Send this to a friend